2012. június 28., csütörtök

Elkezdődik végre!


  • A Pentagon egy katonai szárnya,
     amely
     a Földön kivüli ERŐK Földi "lába" 
    tegnap este 
    AKCIÓ inditó jelzést adott ki. 
    Tömeges letartóztatások indulnak 
    72 órán belül.
     (Vagyis június 30-ig)
     
     

    Elkezdődik !

    2012.06.28

    Szabad  forditás:

    A Pentagon és katonai bizalmasa - álnevén „Drake” - bejlentette ma este 20:30-kor (2012.06.27.), hogy a régóta várt zöld jelzést megkapták, és a katonai valamint rendfenntartó erők (az emberek által csak mint „Földi Szövetségesekként” ismert) mozgásba lendülnek 72 órán belül, hogy elkezdjék a világméretü tisztogatást és a tömeges letartóztatásokat a bűnszervezetekben, amiket eddig csak a „Cabal” és csatlósaik néven emlegettek. Azoknak, akiknek nem ismerős ez az akció, ezek a letartóztatások a szabadság, az emberiség egysége érdekében felszabaditanak a sötét elnyomóik alól, akik összeesküdtek, hogy csődbe vigyenek, megbetegitsenek, és végső soron minden embert a bolygón bebörtönözzenek.

    Minden polgárt felszólitanak, hogy kb. 1 hétnyi élelmet, vizet, és minden szükséges eszközt szerezzenek be egy átmeneti ellátási hiány lehetősége miatt. Minden polgárt szintén kérnek, hogy a pénzügyi intézetekből erre az időre elegendő készpénzt vegyenek magukhoz, minekutána várhatóan a bankok 3 hétig zárva lesznek, a hitelkártyák sem működnek. 

    Minden állampolgárt figyelmeztetnek, hogy maradjanak nyugodtak, és érzelmileg középpontban lévők. Minden állampolgárt hangsúlyozottan figyelmeztetnek, hogy ne keltsenek pánikot és ne vegyenek részt semmilyen erőszakos cselekményben.

    A katonai egységek és a törvényeknek érvényt szerző személyek, akik végrehajtják ezeket a letartóztatásokat az Egyesült Államok területén, valamint úgyszintén számos más részén a világnak. Felhivjuk a figyelmet, hogy mindezen személyek - nők és férfiak - akik ebben részt vesznek, szolgálják az ő fivéreiket és nővéreiket a felszabadulásért, az alkotmányos kormányzásért és a szeretetért. Ezek a katonai és csatolt erők nem tartóztatnak le állampolgárokat, egyszerű lakosokat, mint ahogy néhány országban bizonyos médiák arrogánsan ezt igyekeztek sugallni korábbi tudósitásaikban, amely a várható jelen akcióról szólt. A mostani letartóztatást végrehajtó egységek elkötelezettek, hogy csak a bűnöző „Cabal” tagjait és azok számos társát fogják el.

    Mindannyiunkat felszólitják, hogy tankoljuk fel otthonainkat az alapvető szükségletek céljára. Hivjuk fel családtagjaink és barátaink figyelmét is erre, akik várták, hogy ezek a letartóztatások felszabaditást jelentenek ezalól a világ alól, amely túl sok ideig szenvedett ezeknek a kriminális személyeknek az elnyomásától és az ő sötét terveiktől, hatalmuktól, és mindenre kiterjedő ellenőrzésüktől.

     Ez a nap régtől fogva közeledett és mindannyiunkat arra hiv, hogy ünnepeljünk! 

    Mint előre látott világméretü letartóztatás, amely barátainknak jelzi, hogy többé nem ugyanaz a rossz hir áradat van, ami oly hosszú ideig programozta, hogy miben higgyünk, mint az egyetlen formája a tájékozódásunknak. 

    Ideje ünnepelnünk, amely folytatódni fog egészen július 4-ig, a Függetlenség Napjáig, amely most egy valódi függetlenséget hoz el az embereknek az USA-ban és az egész világon.

Nincsenek megjegyzések: